Te mit tennél ilyen dühítő helyzetben? Szitkozódás és szemtelenség a szerelvényen

írta Arany Gábor 1 578 views0

Hív a vasút, vár a MÁV – szólt anno a magyar vasutasok kicsit bugyuta, de az emlékezetünkbe vésődött reklámja. Engedve a kísértésnek, családi autómentes napot tartottam, egyben példát mutatva gyermekeim előtt, bebizonyítva: nem kell még a vécére is autóval menni. Ám ami az úton történt…

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Élményvonatozás

Csábító a vonatozás, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor minden ismerősömtől csak szidalmat hallottam: koszos-mocskos, zsúfolásig van, télen hideg, nyáron meleg van. Mondtam is: nektek semmi sem jó. Persze fricska volt – nekik meg igazuk.

Egyszer szálltam kényszerből vonatra, de utána úgy éreztem, mint aki egy hete nem fürdött. A vonaton bárhova nyúltam, ragadt.

Ma már ez nem így van. Szép új vonatok közlekednek, élmény az utazás. Nem érzed a zötykölődést, komfortos, alig akarsz leszállni. Kulturált a mosdó, van fogas, konnektor az okostelefonokhoz vagy laptophoz, és van szép új ülés. És van wifi is, igaz, a sávszélesség nem több a sínpár szélességénél…

Szóval van szép új vonatunk. Még van. Hogy meddig, azt senki nem tudja, mert az emberiség nem tudja használni.

Ha valami rossz, arra panaszt tesz, de ha valami jó, akkor azt meg elrontja. De legalábbis nem értékeli. Nem becsüli.

Utasellátó…

„Piázhatnékom van” – mondja a mellettünk ülő fiatal pár férfi tagja, miközben élvezi az új vonatot: felrakott lábbal henyél. Szólnék én neki, hogy „halló, ne rakd már fel az ülésre a lábad, mert legközelebb te ülsz oda”, de betoppan a kaller,

gondoltam, akkor ez nem az én dolgom, majd ő helyrerakja. Nem tette.

Röpködtek a „[email protected]”, a k*vára és a g*ci jelzők. Húsz perc múlva olyan érzésem támadt, mint aki nem is érti, mit keres a földön…

A srác valószínűleg csak a fentebb emlegetett szavaknál járt iskolába, mert azon az 5-8 szón kívül mást nem vett a szájára. Azt a nyolcat viszont vagy nagyon begyakorolta, sokat szorgalmizott vele otthon, vagy

egyszerűen az anyatejjel szívta magába.

Ülök a vonaton, élvezném, de nem tudom. A srác cseppet sem érzi kellemetlenül magát – mindenki más igen. Helyette. Miatta. De senki nem szól. A kalauz is csendben továbbáll, jobbnak látja, az okos enged…

A jegyet Újpestig kérte. Viszont nem ott szállt le. Jött a Nyugati-pályaudvarig. Valószínűleg elzsibbadt a lába, nem tudta levenni az ülésről, és emiatt maradt fent…

Látszott is rajta, sajnálta nagyon, ideges volt, hogy „lekéste a leszállást”.

Szemesnek áll a világ – mondják. És ez a srác a párjával bebizonyította. Ahogy azt is: minden relatív. Simán lehet érvényesülni így is. És még (most még) olcsóbb is. Egyszer talán majd nem…

Ezt is olvasd el (kattints)! Üdülés gyerekkel: 5 remek tipp, hogy minden rendben legyen

Ok, okozat

Mellettem a gyerekem élvezi, hogy végre zavartalanul zenét hallgathat. Nem is érti, miért mondom neki, hogy „hallgasd nyugodtan, sőt, adhatsz rá hangerőt is” (…csak ezt a szöveget ne halljad itt mellettünk).

Attól, hogy kicsi és gyerek, még nem hülye: sőt, talán még okosabb is, mint a nála tíz évvel idősebb utastársa.

Leveszi, miről van szó, és kerülve a konfrontációt, még oldalra se néz, csak tolja a fülébe a zenét egészen a Nyugatiig.

Amikor leszállunk, rám néz a gyerekem, de nem mond semmit. Látom a szemén, mélységesen elítéli a srácot (vagy inkább a viselkedését) – pedig ő még csak 11 éves.

Látja, mi a helyes és mi nem. De vajon azt is látja, nem biztos, hogy az én döntésem a legjobb volt… Lehet, hogy szólni kellett volna az utastársunknak? Tanítani? Nem, nem gondolom, erre ott vannak a szülei, tanárai. Elméletileg. De ugye minden relatív…

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Szólj hozzá!