Hétköznapi hősök: vidéki focistából pesti üzletvezető – „A hatalommal élni kell, nem visszaélni!”

írta Arany Média 3 204 views0

Szükségünk van szuperhősökre, akik nem a filmvászonról léptek le, hanem valódi tartalommal, követendő példával járnak előttünk. Hegedüs Milánnal, egy gyorsétterem (de nem arra, amire gondolsz) üzletvezetőjével beszélgettünk.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Huszonhat éves vagyok, öt éve élek Budapesten – kezdi a beszélgetést a vidéki srác. A fővárostól 210 km-re fekvő, 50 ezres lélekszámú Nagykanizsáról származom. Az út a vezető pozícióig meglehetősen viszontagságos volt, ám annál tanulságosabb. Sok helyen kipróbáltam magam, mielőtt megtaláltam volna az utam. Most úgy érzem, a helyemen vagyok.

„…ha komolyak az ambícióid képes vagy bármit beáldozni, ahogy én is tettem”

Tudható rólad, hogy fiatalon profi sportolói karrierben gondolkodtál, reménykedtél. A tehetséged megvolt hozzá: a ZTE színeiben többször is pályára léphettél felnőtt NB1-es mérkőzéseken. Hogyan élted meg, hogy a sorozatos sérülések miatt abba kellett hagynod a legnagyobb szenvedélyedet?

Erre felkészülni soha nem lehet. A család, az edző, a mentorom folyamatosan óva intett mindig, sokat beszéltünk a sérülések okozta veszélyekről, de félelemmel, erre gondolva nem lehet pályára lépni. Ha kimész a gyepre, csak egy cél lebeg a szemed előtt: a profi karrier, a legjobbnak lenni. Ezért ha komolyak az ambícióid képes vagy bármit beáldozni, ahogy én is tettem.

A sportot helyeztem előtérbe, így érhető módon nem volt egyszerű az életmódváltás. Azonban abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem egy hirtelen jött súlyos sérülés törte meg a pályafutásom, hanem egy lassan végbemenő deréksérülés, így fokozatosan volt időm felkészülni arra, hogy letérek álmaim útjáról.

„…úgy éreztem, mintha egy sötét labirintusban bolyongnék, kétségbeesetten keresvén a kiutat”

Igen nagy változás állt be az életedbe azáltal, hogy vidékről elköltöztél a fővárosba. Hogyan élted meg ezt? Te is azok közé tartozol, akik menekülnének vissza a csendes békébe, vagy teljesen elfogadtad Budapestet?

Az első egy évben kerestem önmagam. Kezdetben úgy éreztem, mintha egy sötét labirintusban bolyongnék, kétségbeesetten keresvén a kiutat. Nehéz volt feldolgozni, hogy tíz év munkája a kukában landolt, és egy teljesen új városban, új környezetben kezdek új életet.

Nehéz és fájdalmas volt. Vidéki srác, akinek romba dőltek az álmai, és feljön a nyüzsgő városba… A barátaim hatalmas segítséget nyújtottak a mindennapokban. Mára ez teljesen megváltozott, el sem tudnám képzelni az életem máshol. Úgy fogalmaznék, hogy Budapest fogadott be engem.

„A terveim nem úgy sültek el, ahogy azt szerettem volna, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem”

Mielőtt a karriered révbe ért, mivel foglalkoztál?

Kezdetben filmes statisztaként kerestem a mindennapi betevőt, majd a kereskedelmi életben voltam éveken keresztül. Ebben az időszakban párhuzamosan próbáltam több lábon állni, és saját vállalkozásba kezdeni – kétszer is.

Noha a terveim nem úgy sültek el, ahogy azt szerettem volna, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, melyek megágyaztak a jelennek; ezen élmények nélkül valószínűleg most mindent másképp tennék. Másfél éve dolgozok az étteremláncnál üzletvezetőként, és most úgy érzem, a helyemen vagyok. Jól érzem magam Pesten, szeretem a munkám, megbecsülnek – csak a sport hiányzik kissé…

„Azt látom, sokaknak büdös a munka”

Hogyan sikerült a semmiből a jó pozíciót elérned? Mi a titok?

Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik: munka, alázat, megbízhatóság, majd munka, munka és munka. Azt látom, sokaknak büdös a munka, meg azt is, hogy az emberek többsége nem kitartó. Azt gondolom, akinek céljai vannak, aki odateszi magát, az eredményt fog elérni. Én ebben hiszek.

Vezető lettél, de a „hatalom” nem változtatott az emberségeden. Jó ilyen példát is látni.

Szerettem mindig is a középpontban lenni, és nem visszaélni vele. Gyerekkoromtól kezdve vezéregyéniség voltam a kis kialakult közösségemben. Tinédzserként csapatkapitányként irányítottam. Most már a munkámban is vezetői feladatokat látok el. Noha sosem tudatosan váltam irányítóvá, valahogy mindig így hozta az élet. És ezzel élni kell, nem visszaélni!

„A legfontosabb erőforrás az ember, így meg kell becsülni mindenkit”

Amikor megkaptad a kinevezésed, akkor tudatosan kezdtél készülni a vezetői szerepre, vagy abszolút az ösztöneidre hallgattál? Lebegett előtted egy olyan kép, amire hasonlítani szerettél volna?

Hatalmas kihívás volt, és még ma is az. Sokat olvastam, és gyakoroltam, ám a legfontosabb vezetői képesség taníthatatlan, és ez nem más, mint a pszichológia. Bújtam a könyveket, ugyanakkor javarészt az ösztöneimre hallgattam. És mindig ember próbáltam maradni.

Szerinted milyen módszerekkel lehet a leghatékonyabban motiválni az alkalmazottakat? Hiszel a dicséret erejében?

Én abban hiszek, ha adok, akkor kapok is. Nem lehet kizsigerelni a munkavállalókat, az hosszú távon visszaüt. Ugyanakkor a túlzott dicséréssel is áteshetünk a ló túloldalára. Meg kell találni az egyensúlyt ezek között, az arany középutat. Egyet azonban nem felejthetünk el: ha nincsenek alkalmazottak, akkor a vállalkozás sem működik. A legfontosabb erőforrás az ember, így meg kell becsülni mindenkit. És ezek nem nagy szavak, egyszerűek, mint a krumplis tészta.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Szólj hozzá!