9 meggyőző egészségügyi érv a komoly kapcsolatok mellett

írta KJ 1 839 views0

Egy angol lap statisztikákat közölt több egyetemi kutatás eredményét összegezve. Ezek alapján a komoly és elkötelezett kapcsolatban élő férfiak mind egészségesebbek és jobb közérzettel rendelkeznek, mint szingli vagy playboy társaik. Íme 9 ok, miért élj komoly kapcsolatban.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

1. Jobb a közérzetük

A felmérésben résztvevő férfiak közül azok számoltak be általánosan jobb és kellemesebb közérzetről, akik komoly kapcsolatban éltek. Míg ők a válaszok több mint felében azt jelölték meg, hogy boldogak és elégedettek, addig a szingli férfiaknak alig 40%-a felelte ugyanezt.

2. Kevesebb alkoholt fogyasztanak

Igaz, nem tisztázott, firtatták-e a mértéket, vagy csak a gyakoriságra kérdeztek rá, de a szinglik többször isznak, mint a kapcsolatban élők. Igaz, ez azt is jelentheti, hogy akinek párja van kevesebbet bulizik.

3. Korábban kelnek

A válaszok esetében ezúttal nem túl nagy az eltérés (45 és 42 százalék), de akiknek párjuk van, hajlamosabbak legalább egy órával a szükségesnél korábban kelni azért, hogy teendőiket hamarabb elvégezzék.

Korábban kelnek

4. Kevésbé hajlamosak a depresszióra

A kapcsolatban élők a kérdőív szerint jelentősen, majdnem 10%-al kevesebbszer érzik magukat depressziósnak vagy szomorúnak. Ezt a tanulmányok az állandó pár támogatására és a közös, pozitív célok elérésére vezetik vissza.

5. Felveszik a harcot a rákkal, méghozzá preventív jelleggel

A kapcsolatban élők közül többen voltak szűrésen, mint az egyedülállók csoportjából. Így preventíven elejét vehették a gyilkos kór kialakulásának.

6. Jobb a merevedésük

Ez a mindent eldöntő érv! A kapcsolatban élő férfiak a kiegyensúlyozott és rendszeres szexuális élet áldásos hatásait is élvezik: merevedésük sokkal intenzívebb és több ideig tart, mint az egyedülállóké (vagy: egyedül állóké). Arról persze nem szólt a tanulmány, hogy a párjaikat is megkérdezték-e ugyanerről…

Jobb a merevedésük

7. Kevésbé hullik a hajuk

A szinglikhez képest a párkapcsolatban élő, harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején járó férfiak körében közel 15%-al kevesebben számoltak be intenzív vagy korai hajhullásról. Ez a kevesebb stresszre, és a több, tartalmas hétvégi pihenésre vezethető vissza, melyben a párban élő férfiak többnyire részesülnek.

Ezt is olvasd el (kattints)! A stressztől őszülünk, igaz Obama? Lám, eddig mind rosszul hittük

8. Jobban és rendszeresebben étkeznek

Nem csak azért, mert otthon vacsora várja őket… A kérdésekre adott válaszok alapján azok, akiknek van párjuk rendszeresebben, és tartalmasabban szoktak étkezni, mint a szingli férfiak.

Jobban étkeznek azok a férfiak, akik komoly kapcsolatban élnek

A kapcsolatban élő férfiak gyakrabban fogyasztanak friss zöldséget és gyümölcsöt, illetve esznek főtt ételt előre elkészített bolti kaják helyett.

9. Jobbak a fogaik

Ennek is a depresszióhoz lehet köze, hiszen sok orvos szerint a rossz közérzet is erősen romboló hatással lehet a fogakra. Mindenesetre a felmérés szerint a kapcsolatban élő férfiak valamivel nagyobb része, 43%-a számolt be egészséges fogazatról és kevés fogproblémáról, mint az egyedülállók (39%).

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Szólj hozzá!