Olcsó, kreatív és rémegyszerű: így dobd fel az erkélyedet

írta SMR 3 708 views0

Ha körbenézünk a környékünkön, nem kevés elhanyagolt erkélyt látunk; sokan használják az erkélyt lomtárként, ahova kidobálják a lakásban feleslegessé vált tárgyakat, pedig ha szépen és igényesen lenne berendezve, egy külön helyiségként is szolgálhatna, főleg nyáron, ahova reggel kiülhetünk kávézni, este pedig pihenni egy kicsit. Fogadhatjuk ott a barátainkat vagy romantikázhatunk a párunkkal is. Minimális anyagi befektetéssel, némi kreativitással a leglepusztultabb erkélyt is fel lehet újítani egy délután alatt. Íme, 7 tipp, hogy az erkélyed az egyik kedvenc helyiségeddé váljon idén nyáron.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

1. Használd ki a teret!

Az első szabály az erkélyekkel az, hogy engedd el a fantáziádat, formáld saját ízlésedre, és használd ki jól a teret. Ne zsúfold tele bútorokkal, hanem csak a legszükségesebb tárgyakat helyezd el kint.

Az erkély berendezésével kapcsolatban sokan csak készen vett kerti bútorban gondolkodnak, de akárhogy is rendezgetjük a kis asztalt és a székeket, a néhány négyzetméteren általában csak két embernek jut hely. Erre lehet megoldás, ha beszerzel egy nagyobb (ágyba való) szivacsot, ezt leteszed a földre, és ezt használod ülőalkalmatosságként.

Mi az előnye? Lehet, hogy elfoglalja az erkélyed kétharmadát, viszont többen elférnek rajta, mint két széken vagy egy padon. Nemcsak ücsörögni lehet rajta a haverokkal, hanem akár aludni is egyet vasárnap délután, vagy fekve bámulni a csillagokat a pároddal.

Erkély

2. Dobjuk fel a szivacsot!

A szivacsodat úgy dobhatod fel, ha készíttetsz rá egy huzatot, aminek az anyaga legyen strapabíró, színes, de lehetőleg ne túl világos, hogy könnyebb legyen a tisztítása. Ezt színes párnákkal lehet feldobni a leginkább, amiket szintén olcsón lehet beszerezni.

Egyrészt jól is mutatnak, másrészt, amikor nekidől valaki a falnak, ezeket teheti a derekához, így kényelmi funkciót is ellátnak. A szivacsot ne felejtsd el felállítani, amikor elmész otthonról, így ha jönne egy nyári zápor, nem ázik szét teljesen.

3. Régi bútorok

Az erkélyeket nagyon jól fel lehet dobni különféle színekkel, a kinti falfelületeket te is lemázolhatod pár óra alatt. Ha a szivacsos megoldás mellett döntesz, akkor túl sok bútorra már nem lesz szükséged, de az erkéllyel nem is cél, hogy túlzsúfolt legyen.

Ha van használaton kívüli bútorod neked vagy egy ismerősödnek, csapj le rá, hátha jó lesz az erkélyedre. Egy kényelmes szék azért nem árt, ezt is lefestheted valamilyen élénkebb színnel. Egy régi hokedlit, dobozt többfunkciósan is használhatsz: lehet belőle ülőalkalmatosság és kis asztalka is attól függően, mire van éppen szükséged.

4. Polcok

A falra felszerelhetsz néhány polcot, de egy ideje raklapokat is átalakítanak, hogy polcként használják az erkélyeken. Arra azért vigyázz, hogy ezeket ne pakold tele, ne legyen lomtár az erkélyen. Ha sok a polc, akaratlanul is elkezdesz rá kirakni mindenféle felesleges tárgyakat.

5. Virágok, fűszernövények

Mi kerüljön a polcokra? Életet visznek az erkélyedbe a növények; még ha növénygyilkos is vagy, néhány petúnia és muskátli nem tud kifogni rajtad.

Fűszernövények

Arra figyelj, hogy ezeket a növényeket naponta egyszer, lehetőleg este locsolni kell, de ez mindössze néhány percedet veszi igénybe. Beszerezhetsz fűszernövényeket is, a bazsalikom remek összetevője a nyári salátáknak, a bruschettának vagy az olaszos ételeknek.

A menta eléggé igénytelen növény, viszont jól jön meleg nyári estéken egy limonádéba vagy  mojitóba.

6. Burkolat

Az erkélyre olyan burkolatot válassz, ami kevésbé kényes és könnyen tisztítható, nem csúszik, ha pedig azt akarod, hogy a szomszédok ne lássanak be, takard el paravánnal a kukucskálást adó részeket. Ebből vehetsz textilből készültet, a nádat sokan szeretik, de egyre több paraván készül fából is, ami stílusossá teheti az erkélyedet.

7. Apró díszek

Végül néhány lampionnal, mécsessel, gyertyával és színes étkészlettel dobhatod fel a hangulatot az erkélyeden, utóbbiból tökéletesen megfelel a célnak a műanyagból készült tányér és pohár is. Ne felejts el beszerezni egy-két plédet is, hogy legyen mi alatt összebújni egy hűvösebb nyári éjszakán.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Szólj hozzá!